Az önismereti utam elején nagyon sokszor hallottam ezt a kifejezést, hogy dédelgesd a belső gyermekedet, békélj meg a belső gyermekeddel, vigasztald meg a belső gyermekedet. Akkor ezt egy nagyon misztikus és spirituális gondolatnak hittem, mert senki nem tudta nekem jól elmondani, hogy valójában mit is jelent, és ki az a belső gyerek. Emiatt nem is tudtam ehhez kapcsolódni, és nem is foglalkoztam ezzel a témával.
Pedig azt gondolom, hogy nagyon fontos dolog, hogy tudjuk, ki az a belső gyerek.
Ahogy haladtam a tudásomban szakmailag és a saját önismereti utam tapasztalatai kapcsán is, rájöttem, hogy a belső gyerek tulajdonképpen én vagyok felnőttként is. Pontosabban az a részem, aki felnőttként bizonyos helyzetekben gyerekmegoldásokkal, gyerekeszközökkel, gyermekkori traumákból származó szorongásokkal van jelen az életemben.
A belső gyerek nem egy misztikus lény, hanem egy viselkedésforma. Egy diszfunkcionális működés, amit a gyerekkoromból hozok magammal felnőttként.
Amikor azt mondjuk, hogy békélj meg a belső gyermekeddel, vigasztald meg a belső gyermekedet, akkor tulajdonképpen arról van szó, hogy egy felnőtt ember bizonyos helyzetekben gyerekként reagál. Lehet dacos, passzív-agresszív, kivonulhat a konfliktusokból, megfelelési kényszerben élhet, nem meri megélni a dühét. Lehet, hogy abszolút a tökéletességre törekszik, nem fogadja el a hibázást, és a hiba számára egyenlő a megsemmisüléssel.
Ezek a felnőttkori diszfunkcionalitások azok, amelyeket a belső gyerek működésünk irányít.
Az önismeret ott kezdődik, amikor ezekre a működésekre nem önbüntetéssel és bűntudattal nézünk rá, hanem úgy, mint egy megrekedt gyerek működésére, aki a felnőtt életünket irányítja. Amíg ezek nincsenek megdolgozva, addig a belső gyermekünk gyerekmegoldásai működtetik a felnőtt életünket.
Egy terápiában vagy önismereti folyamatban rá tudunk nézni arra, hogy ezek a működések milyen traumákból, milyen gyermekkori hiányokból vagy túlzásokból fakadnak. Lehet, hogy nem volt jól tükrözve a gyerek, lehet, hogy sok volt vagy kevés volt a szülő, lehet, hogy a szülőnek sem volt jó megoldása, vagy ott van egy tanult tehetetlenség.
Ott, akkor gyerekként függő viszonyban voltunk a szüleinktől. Nem volt esélyünk máshogy viselkedni. Attól függtünk, hogyan látnak el minket, milyen büntetéseket, milyen retorziókat használnak velünk szemben. Muszáj volt egy önvédő, túlélő mechanizmust kialakítani ahhoz, hogy túléljük a gyerekkorunkat.
Mit jelent a belső gyerekről gondoskodni a gyakorlatban?
A belső gyerekről való gondoskodás nem azt jelenti, hogy visszamegyünk gyerekbe, és nem is azt, hogy a felnőtt életünket gyerekmegoldásokkal éljük tovább. Épp ellenkezőleg.
Azt jelenti, hogy felismerjük, mikor a gyermekkori megrekedt viselkedésformáink működtetnek bennünket, és tudunk erre elfogadással ránézni. Nem bántjuk magunkat érte, nem szégyelljük, nem büntetjük, hanem megértjük, hogy ezek akkor és ott szükséges túlélő megoldások voltak.
És amikor rá tudunk arra nézni, hogy ma már itt felnőttként nem vagyunk függő helyzetben, akkor elkezdhetjük letenni ezeket a gyerekmegoldásokat. Ma már lehetünk felnőtt eszközökkel, felnőtt megoldásokkal jelen az életünkben.
A belső gyerekről való gondoskodás valójában azt jelenti, hogy nem a gyerek irányít tovább, hanem a felnőtt énünk veszi át ezeket a helyzeteket. Azt, amit akkor gyerekként nem tudtunk máshogy csinálni, ma már igen.
Ahogy széplassan elvesszük a belső gyerektől a gyerekmegoldásokat, és átadjuk őket a felnőtt énünknek, a belső gyerek funkciója megszűnik. Nem eltűnik, nem elnyomjuk, hanem már nem neki kell irányítania a felnőtt életünket.
Ez az önismereti munka lényege. Nem az, hogy megszüntessük azt, ami volt, hanem hogy felnőttként végre át tudjuk venni azt, amit gyerekként nem lehetett.